LÉTIGEN

 

v     Útravaló útkeresőknek

v     Tudat és társadalom

v     Hit vs. Tudomány – az ellentétek illúziója

v     A fejlődésről

v     A célokról – az irányított fejlődés kudarca

v     A „természetfeletti”

v     Keletkezés és elmúlás – az idő

 

Útravaló útkeresőknek

   Az embereket az idők kezdete óta foglalkoztatja sorsuk, létük értelme, küldetésük célja e világon. Ez a kíváncsiság koronként és emberenként különböző, mégis általánosnak mondható az igény a lét anyagon túli megközelítésére, ez a vallások és misztériumiskolák kialakulásának mozgatórugója.

   A vágy, hogy valami többről szóljon a létezés, mint részt venni az anyag körforgásában, arra késztet, hogy válaszokat kapjunk az élet nagy kérdéseire. Attól a pillanattól, amikor az első kérdés megfogalmazódik, eljutni a megoldásig, hosszú folyamat. Nincs semmi konkrétum, aminek a nyomán el lehet indulni, csak a kíváncsiság, a vágy és az elégedetlenség. Kíváncsiság az ismeretlenre, vágy a titkok felkutatására és birtoklására, és az a nem szűnő késztetés, ami hajt, hogy valami többet, valami jobbat érjünk el, mint ahol éppen vagyunk.

   Az útkeresés olyan, mint lámpás nélkül csatangolni egy koromsötét labirintusban – ugyan ki mondhatná meg, merre kell menni, és hova kell eljutni? A sötétben az sem biztos, hogy látjuk, ha találtunk valamit… És sok a zsákutca. De a fényt, ami az alagút végén beárad, mindenki felismeri.

   Sötét labirintusban bolyongó emberek sokasága soha nem találja meg, amit keres. Visszajut oda, ahonnan elindult, és jobbnak látja feladni. Pedig a fény olyan ismerős! Odamenni hozzá pedig olyan kézenfekvő… mégsem egyszerű.

   Navigáció: térkép márpedig nincs. De lehet készíteni, ki-ki egyet magának: merre jártunk, hova értünk, ott mit találtunk… Különben sosem tudhatjuk meg, hol vagyunk éppen. Ahhoz, hogy meghatározzuk a helyet, ahol vagyunk, legalább egyszer körbe kell járnunk, máskülönben nincs mihez viszonyítani. Csak, ha tudjuk, hol vagyunk, csak akkor indulhatunk el céllal bármelyik irányba.

   Az iránytű belül van. Az a velünk született képesség a tisztánlátásra az igaz pillanatokban bizony nem a véletlen műve. Gondoljunk a gyermeki igazságérzetre: csalhatatlan. Bár a gyermek hiszékeny, mert mindent feltétel nélkül befogad, de tudván tudja az igazat és messziről felismeri az igazságtalanságot. Ez a tulajdonság mindannyiunk sajátja, bár életünk során eltérő mértékben megkopik. Jó hír: fejleszthető. Csak figyelni kell rá és hallgatni rá. Az iránytű megvan.

   A lámpás kívül van. A fény nem a sötét labirintusban terem, a fényt be kell engedni. A fény a legkisebb résen is képes beszűrődni, ha talál rést… A rést belülről kell kitágítani. És ha a fény bejött, be kell fogadni, különben elvakít, és akkor épp annyit látunk általa, mint a nélküle. Nyitott szívvel a fényt be lehet fogadni, és akkor épp annyi világosság lesz, amennyire szükség van. Mindig épp annyi.

   Kitartásra lesz szükségünk, ha nem akarjuk valamelyik zsákutcában végezni. A hajtóerő a kitartáshoz, mint mondtam, a kíváncsiság, a vágy és az elégedetlenség. Ha ezek bármelyike él bennünk, utunk még nem ért véget. Ha megérkezünk, ezek eltűnnek. Ha megérkezünk, azt csalhatatlanul észre fogjuk venni.

 

Tudat és társadalom

Elsőként tisztába kell tenni e két fogalom viszonyát a témakör tükrében.

   A tudat élő, lüktető, intelligens, megújulásra képes forrás. Információhalmaz, ami képes önmaga rendszerezésére. Alak nélküli energia, aminek részei vagyunk mind, függetlenül attól, mit gondolunk erről, vagy gondolkozunk-e róla egyáltalán. A tudat örökkévaló.

   A társadalom az ember kísérlete a szerveződésre.

A kettő közötti alapvető különbség a működés sikere. A tudat sikeres működése – úgy gondolom – nem igényel kiegészítést. A társadalom sikere tagjainak állapotán mérhető le. Kijelenthetjük, hogy nincsen tökéletesen működő társadalom. Ebben az összefüggésben a társadalom kísérlet a tudatra – egy sikertelen kísérlet.

   Azok az emberek, akiket a társadalom nem támogat céljaik elérésében, vagy mert céljaik túlmutatnak a társadalom céljain, vagy mert bár céljaikat akár meg is valósították, de a társadalom nem érti, nem értékeli, vagy egyszerűen csak nem fogadja be őket, egy alternatív közösséget fognak keresni maguknak.

   Ez rosszabb esetben egy szekta lesz, ami valóban a társadalom alternatívája, de mint emberi szerveződés éppoly tökéletlen, mint bármely más társadalom.

   Jó esetben ezek az emberek megtalálják egymást és összekapcsolódnak. A tudat energiája tértől és időtől függetlenné teszi az összekapcsolódásukat, köztük az információ áramlása folyamatossá válik. Ezek a kapcsok a kollektív tudaton keresztül valósulnak meg. Másik jó esély a fojtogató társadalmon való felülemelkedésre, ha közvetlenül a kollektív tudatra kapcsolódik rá az ember, ebben az állapotában könnyebben találja meg azokat, akikkel aztán összekapcsolódhat.

   A kollektív tudat részeként az ember megvalósítja vágyait, kielégítheti kíváncsiságát, és elégedetté válik. Vágyai összhangba kerülnek természetével, így hasznossá és elérhetővé válnak számára. Az akadály nélkül áramló információ nem késztet többé gyűjtögetésre, rendszerezésre, a kellő helyen, a kellő időben minden szükséges információ rendelkezésre áll, fölösleges terhelés nélkül, így a kíváncsiság okafogyottá válik. Az elégedettség a beteljesülés „mellékhatása”.

  

Hit vs. Tudomány – az ellentétek illúziója

   E vita tipikus példája annak, hogyan siklunk át a lényeg felett a nagy rendszerezés közepette. Maga a lét – egy csoda, függetlenül attól, hogy mitől eredeztetjük. A hit és a tudomány két módszer arra, hogy az ember megválaszolja azt, ami foglalkoztatja. A cél azonos: ismerni a világunkat és biztonságban létezni benne. A módszerek ismerősek: a hitet a vágy táplálja, a tudományt a kíváncsiság. Ez alkati, ízlésbeli kérdés, a feltárás módszere nem azonos a feltárás tárgyával. A keresés több irányba indult meg, a válaszokat pedig a keresés módszere szerinti csoportokba rendeztük. Így történhetett meg, hogy már a válaszokhoz tartozó kérdések is el lettek választva egymástól. Ha nem a válaszokért tesszük fel a kérdést, akkor miért? Félünk attól, amit a válasz jelent, ezért a zavarba ejtő összefüggéseket egy határvonallal vágjuk ketté: ez a rész a hithez tartozik, az már tudomány. Ez a makacs megosztottság az ember műve, a valóság nincs megosztva. A létezés egy. A létezés magában foglalja az igaz hitet és a tudományos tényeket egyaránt.  Az, aki azt mondja, hogy a hit a gyengék mankója, az sosem tapasztalja meg a bizalom érzését, ami az ember természetének része. Aki úgy gondolja, hogy a tudomány az ördög műhelye, az továbbra is csak kívülről fogja szemlélni a csoda titkait, amik elérhetők minden kereső számára.

   Ha a kérdéseinkre kapott válaszokat elvonatkoztatjuk attól, hogy milyen módszerrel kerültek az ember birtokába, és van bátorságunk előítéletek nélkül összevetni őket, megláthatjuk a lényeget, a lét bizonyítékát, ami végig ott volt előttünk, beleértve a tulajdon orrunkat is…

   Aki látott már madarat repülni, szagolt már rózsát, az tudja, át kellett, hogy élje, hogy a létezés maga a lényeg. Az, hogy valakinek egy almáról Éva jut eszébe vagy Newton, közömbös az alma számára. Az almát az ember tette szimbólummá, azelőtt egy volt azok között a természetes táplálékok között, amelyek egy csoda folytán épp olyanok, amilyennek szeretjük őket.

  

A fejlődésről

   A keresés formálja a keresőt. Aki elindul, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, élményekben gazdag útra számíthat. A válasz legtöbbször nem ott van, ahol keresik. Oda csak lépésről lépésre haladva, nyomokat követve lehet eljutni.

   Nyitott szívvel járva az ember képessé válik arra az alázatra, ami lehetővé teszi számára, hogy az őt érő benyomások elvezessék a megoldáshoz. Nem az a fontos, hogy mivel találkozik útja során, hanem az, hogy mire tudja használni azt, amit talál. Minden apró dolog, ami egy újabb lehetséges irányt jelöl, választás elé állítja a keresőt. Ő dönti el, merre menjen tovább. Bármilyen döntés is szülessen, az, aki a döntést hozta már nem azonos azzal, aki a válaszút előtt állt. Döntést hozni a legjobb mód a tapasztalatszerzésre. Minél többször mondunk igent, annál több élményben lesz részünk, annál több lehetőségünk lesz rá, hogy benyomásokat szerezzünk. A fejlődésünk így a saját kezünkben van. Nem érdemes passzívan kivárni az időt, amíg az „megérlel”, mert élményanyag, tapasztalatok hiányában az idő egyszer csak elfogy, anélkül, hogy a fejlődésünk szolgálatában állt volna. Akkor minden változás, amin keresztülmentünk ez idő alatt, csupán a test elhasználódásához köthető. A szellemi fejlődéshez többre van szükség, mint időre. Sőt, a minőségi fejlődés ugrásszerűen, egy pillanat alatt következik be. Ekkor az addig összegyűlt tapasztalat egyszerre új megvilágításba kerül, minden új értelmet nyer. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen, sok élményre lesz szükség. Hiszen éppen az élmények sokfélesége, a szélsőségek és végletek lesznek azok, amik a köztük feszülő ellentét feloldásaképpen egyszer csak új mintába rendeződve rávezetnek a lényegre.

   Akkor, a végén a kereső megérti majd, hogy amit keresett, végig megvolt, az út mégsem volt hiábavaló.

 

A célokról – az irányított fejlődés kudarca

   Az igaz célok belülről jönnek. Igaz cél az, amelyet megvalósítva az embert elégedettség tölti el, és csodálat, a puszta létezés csodálata.

   Azok a célok, amelyeket valamely nyomás hatására tűzünk ki, a kudarc forrásai. Nem feltétlenül azért, mert nem megvalósíthatók, hanem azért, mert amikor elérjük őket, üresség támad utánuk: „ezért küzdöttem, íme itt van, most mitévő legyek?”. Ekkor beindul egy mechanizmus, ami arra épül, hogy a megvalósulás után érzett űrt betöltse: újabb és újabb célokat fogunk kitűzni. Ez egy ördögi kör. Sosem érünk el semmit, ami elégedetté tehetne, csak egyre nagyobb űr tátong erőfeszítéseink nyomában.

   Irányított fejlődés az, amikor a társadalom előirányozza tagjai számára, hogy milyenné váljanak, illetve milyenné formálják gyerekeiket, és ehhez eszközök széles skáláját kínálja. Akit igaz célok vezetnek, az ritkán talál bele ebbe az előre kitaposott kerékvágásba, a fejlődés fentebb leírt természete miatt. Aki kívül marad ezen, az antiszociális. A kör bezárult.

   Kétféle cél van: belülről fakadó és külső hatások által előirányzott cél. Kétféle ember van: aki meggyőződésből tűz ki célokat, azt a szíve vezeti. Aki elé a célokat a társadalom állítja, azt a társadalom vezeti. Két út van: a tudat ösvénye vagy a társadalom kerékvágása. Két választás van: vezetni, vagy követni.

  

A „természetfeletti”

   Ez a fogalom csak materialista agyból pattanhatott ki. Magában hordozza azt az előfeltevést, hogy tisztában vagyunk a természet mibenlétével. Ha azt állítjuk, hogy valami fölötte áll annak, akkor azt állítjuk, hogy ismerjük a természet határait, ez esetben a felső határát. Bárki állítja is, alaposan nekibátorodott…

   Mi állhat a természet felett? A fogalom olyasvalamit jelöl, amire nem találtunk racionális magyarázatot. Ez esetben újabb prekoncepcióba botlunk, mely szerint a természet racionális. Hiszen, amire van racionális magyarázat, az a természet része, amire nincs, az fölötte áll…

   A helyzet az, hogy a természet maga a csoda, semmi sem állhat fölötte, és nemhogy nem racionális, de egyenesen tele van ellentmondásokkal.

   Mindaz, amit ezzel a fogalommal jelölünk, a természet része. Ami nem a természet része, arra azt mondjuk: mesterséges. Amire nincs magyarázat, az nem lehet mesterséges, mert ahhoz, hogy a Föld elvileg legfejlettebb élőlénye létrehozzon valamit, előbb ismernie kell a működési elvet. Amire nincs magyarázat, azt nem hozhatjuk létre. Ha nem mesterséges, akkor viszont természetes kell, hogy legyen, mert harmadik forrásból nem származhat.

   Ennek értelmében ideje tágabban értelmezni (és nem alábecsülni) azt, amit úgy hívunk: természet.

 

Keletkezés és elmúlás – az idő

   Az idő az ember találmánya. Arra hivatott, hogy a látható dolgokon végbemenő változásokat egységes skálán ábrázolva ellenőrizhetővé tegye az ember számára.

   Azzal, hogy létrehoztuk ezt a szubjektív alapon meghatározott mércét, egy határozott vonallal a világról alkotott elképzeléseinknek is határt szabtunk: bezárkóztunk az idő keretei közé.

   Mint arról már korábban esett szó, a tudat örökkévaló. (Talán épp ezért nem a mindennapok része ebben a világban, ahol az idő és az anyag körül forog minden…) Nos, nem csak a tudat, de minden, ami nem anyagi természetű, vagy nem az anyaggal kapcsolatos – vagy másképp: minden, ami fontos örökkévaló. A mércénk szerinti idő bármely léptéke csepp a tengerben az örökkévalósághoz képest. Amit mi, az idő fogalmában létezők keletkezésnek illetve elmúlásnak érzékelünk, az nem más, mint egy ajtón bejövő majd kimenő lény, ami az előtt is létezett és az után is létezni fog, hogy látogatást tett volna az időben. A születés és a halál – szintén az anyaggal kapcsolatos fogalmak. Mikor egy baba megszületik, a teste az, ami keletkezik, a lélek nem a testben fejlődik ki, csupán megérkezik a test által. A halállal is csak a test szűnik meg működni, a lélek múlhatatlan. A keletkezés és az elmúlás tehát az anyaggal kapcsolatos fogalmak. Mi az, amin az idő mérhető változásokat idéz elő? Az anyag.

   A világnak nincs kezdete és vége: minden az örökkévalóságból indul és oda is tér vissza, ciklikusan, meg-megújulva, egy örök körforgásban. Ami ebből számunkra érzékelhető és mérhető, az anyag és az idő. E két változó függvényében kristályosodik ki mindaz, amit racionális értelemben a világnak nevezünk. Minden létező dolog egy helyről származik, és ugyanott egyesül újra. A dolgok kezdete és vége ugyanaz: vég nélkül újrahasznosuló energia.

   Ebből válik ki a lélek, az anyag, minden. A kiválás során az energia egy fraktál-szerű mintázatot követve manifesztálódik anyaggá. Ebben a formájában képes megjelenni az idő síkján, majd amikor befejezte anyagként a pályafutását és az utolsó atomjai is felbomlottak, energiaként olvad bele tulajdon forrásába. A tudattal rendelkező létformák ettől annyiban különböznek, hogy a kiválás és az időben való kikristályosodás között van még egy létállapotuk, amit újra felvesznek, amikor anyagi formájukból kilépve elhagyják az idő síkját. Ez a létállapot a kollektív tudathoz köthető.  Ez tartalmazza azt az információt, hogy az energia éppen milyen mintába rendeződve alakuljon át. Lényegében a teremtést szabályozza.

 

 e-minor